A szülői elidegenítés fogalma
A szülői elidegenítésről szeretnék pár szót ejteni, mert a válóperes gyakorlatom során sajnálatos módon számtalan esetben találkozom ezzel a magatartással.
A kutatások alátámasztják a szülői elidegenítés fogalmának létjogosultságát és meghatározó jelenségként írják le a válófélben lévő szülők esetében.
A szülői elidegenítés
A pszichológusok különbséget tesznek a szülői elidegenítés (PA) és a szülői elidegenítési szindróma (PAS) között:
- a szülői elidegenítést a szülők viselkedéséhez kötik,
- a szülői elidegenítési szindróma arra a helyzetre utal, amikor a gyermek utálatot érez az egyik szülő iránt és negatívan viszonyul hozzá
A szülői elidegenítés (PA) a gyermek pszichológiai manipulációjának folyamata és eredménye, amely a szülő és/vagy más családtagok felé indokolatlan félelem, tiszteletlenség vagy ellenségeskedés kialakulásához vezet.
A jelenség a gyermek és az elutasított családtag ellen irányuló lelki bántalmazás egy jellegzetes formája.
Kizárólag a házastársak különélése, illetve válás esetén fordul elő. Azokban az esetekben, ahol jogi lépésekre is sor került.
Ennek fő oka, hogy az egyik szülő ki akarja zárni a másik szülőt a gyermek életéből, de más családtagok, barátok, illetve a családdal kapcsolatban álló szakemberek (gyermekvédelmi dolgozók, pszichológusok, ügyvédek) is hozzájárulhatnak ehhez.
A folyamat végül oda vezet, hogy a gyermek hosszú távon, sőt általában teljesen elidegenedik a szülőtől, illetve más családtagtól.
Ezt az érzést a gyermek különösen negatív gyermekkori élményként éli meg, melynek magatartásbeli, kognitív, érzelmi és pszichológiai következményei vannak az érintett gyermeknél.
A szülői elidegenítés tünetei
A szülői elidegenítés jelenségével az alábbi tünetek hozhatók kapcsolatba:
- A gyermek nem kötődik az elidegenített szülőhöz.
- Az elidegenített szülővel szemben a gyermek viselkedése fellengzős, szemtelen lehet.
- Jellemző az empátia teljes hiánya, önteltség, arrogáns viselkedés.
- Téveszmés hit, hogy az elidegenített szülő bántalmazó, nem alkalmas a gyereknevelésre.
- A gyermek gondolkodását a megosztottság jellemezheti. Azt gondolhatja, hogy az egyik szülő teljesen jó, a másik pedig teljesen rossz.
A kívülállók felelőssége
A barátok, gyermekvédelmi dolgozók, terapeuták és bírók felelőssége jelentős. Cselekvőségük nem terjedhet odáig, hogy az elidegenítő szülő téveszméjét igazolják, melyet részben már igazolt a gyermek áldozatként történő viselkedése.
Az elidegenített szülő
A valóságban a másik (különélő) szülő egyáltalán nem alkalmatlan és nem is bántalmazó. Ezzel szemben az ártalmas magatartást alkalmazó szülő ténylegesen az.
Valójában az elidegenítést alkalmazó szülő az, aki fél, retteg attól, hogy nem fog megfelelni, illetve elhagyják. Kivetíti e félelmeit a másik szülőre, és állítja, hogy a másik szülőt utasítja vissza és hagyja ott a gyermek, ezért ő az „alkalmatlan”.
A elidegenítő magatartást tanúsító szülő jellemzően borderline személyiségzavarral, illetve nárcisztikus személyiségzavarral küzd. Alkalmatlanság és az elhagyatottság érzését még fiatalkorában élte meg.
Egy válás vagy szakítás újra előhozhatja ezt az érzést, melyet próbál kompenzálni és üldözési mánia jellemezheti.
Ezek a szülők azt gondolják, rájuk nem érvényesek a tisztességes és törvényes viselkedéssel kapcsolatos társadalmi normák. Saját képükre próbálják nevelni a gyerekeiket.
Megpróbálják túlságosan magukhoz kötni a gyerekeket. Felettük abszolút és korlátlan hatalmat követelnek, mert félnek az elutasítástól. Félelmeiket a másik szülőre vetítik ki.
A gyerekeik „érdekében” elhagyják a társukat, és a fájdalmas gyermekkori kötődési trauma élményét élik át újra.
Az elidegenítő szülő „technikái”
Az ártalmas szülői viselkedés technikái nagyon kifinomultak és „tökéletesek” lehetnek.
A szülő bevonja a gyermeket a házastársi konfliktusba és arra ösztönzi, hogy panaszkodjon a másik szülőre. Ennek következménye, hogy a gyermek abban a hitben él, a másik szülő veszélyes és szívtelen, nem szereti őt.
A panaszkodásra való ösztönzés a gyermeket áldozatszerepbe kényszeríti, úgy hogy nem is tud róla. Az elidegenítő szülő felveheti a védelmező szerepét. A másik szülő pedig az „alkalmatlan” szülői szerepet kapja.
Mivel a kívülállók nem látják, hogy mi történt korábban. Csak azzal szembesülnek, hogy a gyermek „áldozatként” viselkedik.
Idővel a panaszkodási folyamat eredményeként a gyermek közelebb áll majd az elidegenítő szülőhöz és eltávolodik az elutasított szülőtől, hiszen vele kapcsolatban csak a negatív dolgok léteznek számára.
Ennek kettős hatásaként a gyermek a másik (különélő) szülőt vissza fogja utasítani.
A szülő hazugságokat és túlzásokat is keverhet ebbe az ártalmas folyamatba. Főleg akkor, ha a gyermek ezeket nem tudja ellenőrizni.
Annak eredményeként, hogy a gyermeket az elidegenítő szülő az elutasított szülő feletti ítélkezésre ösztönzi, a gyermek felsőbbrendűnek érzi magát az elutasított szülőnél. Vele szemben nagyképű és arrogáns lesz, úgy érzi, hatalma van felette. Ez tovább táplálja az elidegenítő szülő téveszméjét, hogy megvédi a gyermeket az alkalmatlan szülőtől. Ezután a gyermek is átveszi ezt a téveszmét és gondolkodást.
Az elidegenítő magatartás eredménye
Az elidegenítő szülő megtöri a család dinamikáját. Azt kívánja elérni, hogy a volt házastárs a gyerekének már csak a volt szülője legyen.
Végül pedig a gyermek úgy értelmezi az elutasított szülő elvesztéséből adódó fájdalmat, hogy ez azért történt, mert az elutasított szülő bántalmazó. A gyermek ezt a fájdalmat főleg az elutasított szülő jelenlétében érzi.
Lehetséges megoldás
Hatékonyan visszaállítani a gyermek szülőhöz való kötődését úgy lehet, hogy először is védelmet kell biztosítani az ártalmas szülői gyakorlatokkal szemben. Egy tanulmány szerint a gyermek ezt a védelmet nem éli meg traumatikus élményként.
Az egyik elmélet szerint, amennyiben megfigyelhetők a szülőtől való elidegenedés jelei, a hagyományos tanácsadásnál hatékonyabbnak tűnik a strukturált beavatkozás.
A strukturált beavatkozás a következőket foglalja magában:
- kritikus gondolkodás kialakítása, az elutasításon és a bonyolításon való felülemelkedés
- a gyermek helyének visszaállítása a család hierarchiájába
- a családok rendszerének kezelése
- a gyermek számára időszakos védelem biztosítása az elidegenítő szülő destruktív gyakorlatával szemben.
A strukturált beavatkozás mellett érvelők szerint a hagyományos kezelési szövetségen alapuló tanácsadás a következő hiányosságokat rejti magában:
- a mérföldkövek és ütemterv hiányából adódó késések
- az egyik szülő szabotálja a közös munkát, azzal a céllal, hogy az ne járjon sikerrel
- kizárólag a gyermek érzelmeinek és panaszainak előtérbe helyezése, a család rendszerével való foglalkozás kizárása
- koholt, túlzott és eltorzított panaszokért való bocsánatkérés a szülő részéről: nem hatékony megoldás.
A súlyos eseteknél az érintett gyermekeknél egy tünetegyüttest határoztak meg és pszichológiai magyarázatot adtak magukra a tünetekre. A tüneteket az ártalmas szülői magatartás okozza és azon okokat is feltárják, hogy adott esetben egy szülő miért folyamodik ehhez.
Ebben a megközelítésben a jelenség pszichológiai problémák kombinációja, melyeket az e területen szakképzett pszichológusok képesek megérteni és felismerni.
Néhány bíróság elismeri, hogy a szülői elidegenítés a gyermekbántalmazás egyik súlyos formája, mely a gyermek számára nagyon komoly következményekkel jár.
A szülői elidegenítési viselkedés más mentális zavarokat is magában foglalhat, mind az elidegenítő, mind az elidegenített szülő részéről, ezek figyelembe vétele is releváns lehet egy gyermekelhelyezési per esetén. Az elidegenített gyermek viselkedése szintén fontos tényező.
Szakemberek részvétele
A szülői elidegenítés (PA), illetve a szülői elidegenítés szindróma (PAS) felismerése és bizonyítása szakavatott szakemberek bevonását követeli a hatósági eljárásokban. Ehhez a gyermekvédelmi, családsegítői területen dolgozó szakemberek, pszichológusok, pszichiáterek képzése, továbbképzése szükséges.
A Magyarországon még kialakulóban lévő bírói ítélkezés kezdi felismerni a probléma létét és jelentőségét:
„A gyermek nevelésére való alkalmatlanságra vonható következtetés abból, ha a szülő a gyermeket el akarja idegeníteni a másik szülőtől…” (A Legfelsőbb Bíróság 17. számú irányelve).
A szülői elidegenítés szindróma
A jelenség fogalmát a Wikipédia is meghatározza, amely szerint a szülői elidegenítés szindróma (PAS) fogalmát Richard A. Gardner definiálta az 1980-as évek elején. Egy olyan gyakori jelenség, mely során büntetésként vagy a válás részeként az egyik szülő megpróbálja elválasztani a gyermeket a másik szülőtől. Eredménye az, hogy a gyermek folyamatosan és indokolatlanul rágalmazza az egyik szülőt.
Ez a rendellenes viselkedés oda vezethető vissza, hogy az elidegenítő szülő ezt támogatja, ezt várja el a gyermektől, illetve maga a gyermek is becsmérlően bánik az elidegenített szülővel.
Az elidegenítő szülő szándékosan, illetve tudat alatt is alakíthat ki negatív képet a másik szülőről. Egyes szülők (általában az édesanyák) hamis vádakkal (gyermekbántalmazás és szexuális zaklatás) illetik a másik szülőt (általában az édesapákat) azért, hogy megakadályozzák a gyermek és a másik szülő közötti további kapcsolatot.
A PAS tünetei
Gardner szerint a PAS jelenségével jellemzően nyolc tünet jár együtt, amelyek tünetegyüttest alkotnak a gyermek viselkedésében. Ezek a következők:
- az egyik szülő becsmérlése,
- a szülő irányába tanúsított utálat, gyenge lábakon álló, abszurd, vagy komolytalan indokokra alapozva,
- ambivalens viselkedés a szülővel szemben,
- annak határozott állítása, hogy a szülő elutasítására irányuló döntést csakis a gyermek hozhatja meg („önálló gondolkodó jelenség”),
- a konfliktusban preferált szülő támogatása,
- az elidegenített szülő irányába tanúsított viselkedés kapcsán a bűntudat hiánya,
- az elidegenítő szülő által használt kifejezések és forgatókönyvek használata,
- az elidegenített szülőn kívül a szülő tágabb családi körének és barátainak becsmérlése.
A PAS kategóriái
Gardner és más kutatók a PAS jelenséget enyhe, mérsékelt és komoly kategóriákra osztották. Attól függően, hogy a nyolc tünetből hány jelenik meg, és mennyire súlyos, különböző szinteket határoztak meg.
- Az enyhébb esetekben arról van szó, hogy az egyik szülő a másik szülő ellen neveli a gyermeket, de a láthatást egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben akadályozza, illetve a bíróság által elrendelt láthatásokra szorítkozik.
- Mérsékelt esetekben a másik szülő ellen nevelés már nagyobb mértékben játszik szerepet, az elidegenítő szülő nagyobb ellenállást mutat a láthatás biztosítása tekintetében. Gardner azt javasolja, hogy amennyiben az elidegenítő szülő várhatóan felhagy az ellenneveléssel, a gyermekfelügyelet elsődleges joga maradhat ennél a szülőnél. Amennyiben nem, a gyermekfelügyelet jogát át kell adni a másik szülőnek. Emellett Gardner terápiás módszereket javasol az elidegenítési szándék megállítására, valamint a megromlott viszony helyreállítására.
- Súlyos esetekben a gyermekek az említett nyolc tünet közül majdnem mindet vagy valamennyit produkálják, és határozottan visszautasítják az elidegenített szülő látogatását, valamint a vele való kapcsolattartást. Azzal fenyegetőznek, hogy világgá mennek vagy öngyilkosságot követnek el, ha látogatásra kényszerítik őket. Gardner azt javasolja, hogy ilyen esetekben a gyermek ne az elidegenítő szülő otthonában lakjon, hanem kerüljön át egy átmeneti helyre, ahonnan később a másik szülőhöz kerül majd. Emellett a gyermeknek terápián kellene részt vennie.
A szülői elidegenítési szindrómát sokszor említik a sok konfliktussal járó válások és gyermek elhelyezési perek kapcsán, főleg a családon belüli erőszakkal, illetve szexuális visszaélésekkel szembeni vádak esetén védekezésként, azonban minden egyes perben szakértői kérdés, hogy milyen szülői magatartás milyen mértékű károsodással jár az adott esetben vizsgált gyermek vonatkozásában.
Tény azonban az, hogy a szülők válása esetén a szülői viselkedés nagy jelentőséggel bír a gyermekek viselkedése szempontjából, főleg a szülő-gyermek kapcsolat problémáját előtérbe helyezve, illetve hangsúlyozva a szülők közötti kapcsolat gyermekre gyakorolt hatásának jelentőségét nem hagyhatjuk figyelmen kívül.